AFAttila Farkas

Attila Farkas

*This is an algorithmically generated author record based on publicly available information.

Current Organizations / Institutes

The organizations/institutes from the scholar's latest article


Attila Farkas has a total of 50 co-authors. Here are the top co-authors by number of shared publications:

  • József Furák

    Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Sebészeti Klinika Szeged Magyarország

    3 shared publications
  • Katinka Andrási

    Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Mellkassebészeti Osztály Szombathely, Markusovszky u. 5., 9700 Magyarország

    3 shared publications
  • László Kecskés

    Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Mellkassebészeti Osztály Szombathely, Markusovszky u. 5., 9700 Magyarország

    3 shared publications
  • Ferenc Rárosi

    Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet Szeged Magyarország

    2 shared publications
  • Klára Török

    Mellkassebészeti Osztály, Országos Onkológiai Intézet Budapest, Ráth Gy. u. 7-9., 1122

    2 shared publications
  • Levente Bogyó

    Mellkassebészeti Osztály, Országos Onkológiai Intézet Budapest, Ráth Gy. u. 7-9., 1122

    2 shared publications

Latest Publications

  • Open Access

    Sebészek közötti generációs különbségek a munkahelyi elégedettség és kiégés tükrében

    by Attila Farkas, Katinka Andrási, Szilvia Ádám, Orsolya Lőrincz

    Bevezetés és célkitűzés: A munkahelyi elégedettség és kiégés vizsgálata elengedhetetlenül fontos a nagy stresszel járó munkakörök, mint a sebészet esetén. Vizsgálatunk célja, hogy megértsük a generációs és demográfiai különbségeket a magyarországi általános és mellkassebészek munkahelyi elégedettségével és kiégésével kapcsolatban. Módszer: 2024. október 1. és 2024. december 1. között végzett online, anonim, kérdőíves kutatás során 97 magyar általános és mellkassebész között végeztünk felmérést. A munkahelyi elégedettséget a Minnesota Elégedettségi Kérdőív segítségével mértük, amely az intrinszik (belső), extrinszik (külső) és általános elégedettségi dimenziókat vizsgálja. A kiégést az Oldenburg Kiégés Kérdőív rövidített változatával vizsgáltuk, amely a kimerültség és kiábrándultság dimenziókat tartalmazza. Eredmények: Munkahelyi elégedettség esetén a baby boomer generáció tagjai statisztikailag szignifikánsan magasabb pontokat adtak az intrinszik tényezőkre (p = 0,041). Az X és Y generáció esetén statisztikailag szignifikáns eltérés nem volt (intrinszik: p = 0,055; p = 0,073, extrinszik: p = 0,19; p = 0,36 és általános: p = 0,25; p = 0,39). A legalacsonyabb pontokat a Z generáció tagjai adták, statisztikailag szignifikáns eltérés volt az intrinszik faktorok terén (p = 0,023). Statisztikailag szignifikáns eltérés volt az életkor és az intrinszik (p≤001) és általános (p = 0,028), a munkahelyen eltöltött évek száma és az intrinszik (p = 0,019), illetve a szakterületen eltöltött évek száma és az intrinszik (p = 0,011) munkahelyi elégedettség között. A rezidensek statisztikailag szignifikánsan alacsonyabb pontokat adtak az intrinszik (p = 0,006) és az általános (p = 0,043) munkahelyi elégedettséget célzó kérdésekre. A kimerülés és a kiábrándultság esetén nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a baby boomer (p = 0,72; p = 0,277), az X generáció (p = 0,49; p = 0,086) és az Y generáció (p = 0,28; p = 0,14) között. A Z generáció tagjai a kimerülés esetén statisztikailag szignifikánsan alacsonyabb (p = 0,003) pontokat adtak, míg a kiábrándultság esetén nem volt jelentős a különbség (p = 0,21). Szignifikáns kapcsolat volt statisztikailag az életkor és a kimerültség (p = 0,002), illetve a rezidensi beosztás és a kimerültség között (p = 0,002). Következtetés: A fiatalabb, illetve a Z generáció sebészei között fokozottabban vannak jelen mind a munkahelyi elégedetlenség, mind a kiégés bizonyos dimenziói. Az eredmények hangsúlyozzák a generációk igényeinek figyelembevételét és a fiatalabb generációk integrációjának fontosságát. Orv Hetil. 2025; 166(13): 483–493.


  • Open Access

    Spontán légző, nem intubált, valamint intubált és gépi lélegeztetett betegeken végzett videoasszisztált torakoszkópos tüdőlebeny-eltávolítások összehasonlítása

    by Attila Farkas, Katinka Andrási, Evelin Szűcs, Ferenc Rárosi, László Kecskés, József Furák

    Bevezetés: A minimálinvazív műtéti technika a mellkassebészetben, a tüdődaganatok ellátása kapcsán előtérbe került az elmúlt évtizedekben, melynek egyik kiemelkedő részét alkotják a spontán légzés mellett elvégzett mellkassebészeti műtétek. Célkitűzés: Jelen közleményünkben a nem intubált és nem relaxált videoasszisztált torakoszkópos (I. csoport) és az intubált és relaxált videoasszisztált torakoszkópos (II. csoport) tüdőlebeny-eltávolítások eredményeit hasonlítottuk össze. Módszer: Az I. csoportban 118, míg a II. csoportban 211, uniportalis tüdőlebeny-eltávolításon átesett beteg adatait hasonlítottuk össze, majd propensit score elemzéssel kiválasztott 70-70 betegnél végeztük el hasonlóan a statisztikai elemzést. Eredmények: A teljes betegcsoportot tekintve a műtéti idő 91,6 és 91,1 perc (p = 0,857), az átlagos dréneltávolítás 3,43 és 4,62 nap (pKövetkeztetés: A nem intubált, nem relaxált uniportalis videoasszisztált torakoszkópos tüdőlebeny-eltávolítás általánosságban kedvezőbb eredményeket mutatott az intubált, relaxált uniportalis videoasszisztált torakoszkópos tüdőlebeny-eltávolítással szemben. A műtét után hamarabb került sor a mellkasi drén eltávolítására, és a szövődmények aránya is kisebb volt. Orv Hetil. 2024; 165(10): 393–399.


  • Open Access

    Chronic postoperative pain after non-intubated uniportal VATS lobectomy

    by Attila Farkas, Tímea Csókási, Csongor Fabó, Zsolt Szabó, Judit Lantos, Balázs Pécsy, György Lázár, Ferenc Rárosi, László Kecskés, József Furák

    Introduction: Patients undergoing thoracic surgery are at increased risk of developing, long-lasting pain. Beyond the non-surgical factors, the type of operation, including the number of incisions, and the anesthetic assessment seemed to be important factors, although some studies are controversial. The aim of our study was to examine the presence of chronic postoperative pain after non-intubated uniportal VATS lobectomy. We examined the difference between the intubated, relaxed and non-intubated spontaneous ventilation surgical approaches in patients who underwent video-assisted thoracoscopic (VATS) uniportal lobectomy.Methods: Demographic and postoperative data were retrospectively collected and analyzed, focusing on the use of pain medications, in 67 patients of the 140 patients selected by propensity score matching who underwent intubated (iVATS) or non-intubated (NITS) uniportal VATS lobectomy. This study focused on the use of analgesic medications 3, 6, and 12 months after surgery.Results: Thirty-five intubated and 32 non-intubated patients were compared. Although the analgesic consumption was nearly 2% higher among the iVATS patients during the follow-up period, there were no statistically significant differences at 3 months (15.6 vs. 17.1%) (p = 0.868), at 6 months (9.4 vs. 12.4%) (p = 0.785), and at 12 months (3.3 vs. 5.9%) (p = 0.633) between the NITS and iVATS groups, respectively. More female than male patients reported chronic pain, but the difference was not statistically significant (p = 0.616). Diabetes mellitus was a statistically significant cofactor associated with chronic pain (p = 0.03), while cardiac disease (p = 0.6), perioperative morbidity (p = 0.228), prolonged air leak (p = 0.057), and repeat drainage (p = 0.626) were not.Conclusion: Our study suggests that after non-intubation VATS lobectomies, the postoperative pain was less at 3, 6, and 12 months in NITS patients compared to iVATS patients. The 2% difference was not significant, so it may not be appropriate to claim the advantages of NITS in terms of postoperative pain.


  • Open Access

    Spontaneous Ventilation Combined with Double-Lumen Tube Intubation during Thoracic Surgery: A New Anesthesiologic Method Based on 141 Cases over Three Years

    by Zsolt Szabo, Csongor Fabo, Matyas Szarvas, Maria Matuz, Adam Oszlanyi, Attila Farkas, Dora Paroczai, Judit Lantos, Jozsef Furak

    Background: Non-intubated thoracic surgery has not achieved widespread acceptance despite its potential to improve postoperative outcomes. To ensure airway safety, our institute has developed a technique combining spontaneous ventilation with double-lumen tube intubation (SVI). This study aimed to verify the feasibility and limitations of this SVI technique. Methods: For the SVI method, anesthesia induction involves fentanyl and propofol target-controlled infusion, with mivacurium administration. Bispectral index monitoring was used to ensure the optimal depth of anesthesia. Short-term muscle relaxation facilitated double-lumen tube intubation and early surgical steps. Chest opening preceded local infiltration, followed by a vagal nerve blockade to prevent the cough reflex and a paravertebral blockade for pain relief. Subsequently, the muscle relaxant was ceased. The patient underwent spontaneous breathing without coughing during surgical manipulation. Results: Between 10 March 2020 and 28 October 2022, 141 SVI surgeries were performed. Spontaneous respiration with positive end-expiratory pressure was sufficient in 65.96% (93/141) of cases, whereas 31.21% (44/141) required pressure support ventilation. Only 2.84% (4/141) of cases reversed to conventional anesthetic management, owing to technical or surgical difficulties. Results of the 141 cases: The mean maximal carbon dioxide pressure was 59.01 (34.4–92.9) mmHg, and the mean lowest oxygen saturation was 93.96% (81–100%). The mean one-lung, mechanical and spontaneous one-lung ventilation time was 74.88 (20–140), 17.55 (0–115) and 57.73 (0–130) min, respectively. Conclusions: Spontaneous ventilation with double-lumen tube intubation is safe and feasible for thoracic surgery. The mechanical one-lung ventilation time was reduced by 76.5%, and the rate of anesthetic conversion to relaxation was low (2.8%).


  • Open Access

    Bal oldali teljes tüdőeltávolítás intrapulmonalisan elhelyezkedő Castleman betegség miatt

    by Attila Farkas, Balázs Tolvaj, Katinka Andrási, László Kecskés, József Furák

    A Castleman-betegség egy ritka lymphoproliferativ betegség, mely a leggyakrabban a gátorüregi nyirokcsomókat érinti. Az intrapulmonalisan elhelyezkedő forma ritkán fordul elő, az angol nyelvű irodalomban 14 eset ismert. A betegség tünetei nem specifikusak, és a diagnózis felállítása gyakran nehézségekbe ütközik. A kezelés fő célja az épben történő sebészi reszekció elérése, mely potenciális esélyt nyújt a recidívamentes túlélésre. 15 éves tünetmentes lánybetegünket ernyőszűrésen bal oldali mellkasi terimével emelték ki. A transthoracalis szövettani mintavétel megerősítette a Castleman-betegség diagnózisát. A centrálisan elhelyezkedő tumormassza érintette a tüdőkapu képleteit, ezért műtét során bal oldali teljes tüdőeltávolítás vált szükségessé a daganatmentes reszekciós szél eléréséhez. A beteg a műtétet követő 7 éves utánkövetési periódus során mindvégig recidívamentes volt. A Castleman-betegség jól kezelhető komplett sebészi reszekcióval, a betegség kiterjedése miatt azonban időnként indokolt lehet a kiterjesztett, radikális tüdőeltávolítás a tumormentes reszekciós szél eléréséhez. Orv Hetil. 2023; 164(37): 1476–1483.

  • Open Access

    Nem tapintható tüdőgócok drót- és izotópjelölés segítségével történő minimálinvazív műtéti eltávolítása

    by Attila Farkas, Ákos Kocsis, Judit Andi, István Sinkovics, László Agócs, László Mészáros, Klára Török, Levente Bogyó, Péter Radecky, Áron Ghimessy, et al.

    Absztrakt: Bevezetés: Napjainkban egyre kisebb méretű tüdőgócok kerülnek felismerésre, melyek esetén az elsődleges választás azok minimálinvazív műtéti technikával történő eltávolítása diagnosztikus és terápiás céllal. Számos előnye mellett a minimálinvazív technika hátránya a tüdő áttapintásának korlátozottsága, a tüdőgócok felkeresése. Célkitűzés: A probléma megoldására több lehetőség is rendelkezésre áll. Ezek közül kettőt próbáltunk ki párhuzamosan, a drót-, illetve az izotópjelöléssel történő tüdőgóc-lokalizációt. Anyag és módszer: Az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Osztályán öt betegnél távolítottunk el tüdőgócot minimálinvazív technikával kettős, azaz drót- és izotópjelölés mellett. A tüdőgócok mérete 0,5 és 1,2 cm között váltakozott. A betegek életkora 44 és 65 év között volt; minden beteg alacsony műtéti rizikójú csoportba tartozott, súlyos társbetegség nélkül. Eredmények: Minden betegnél sikeresen eltávolításra került a tüdőgóc a kettős jelölés mellett. Jelölés után közvetlenül egy betegnél 2–3 mm-es légmellet észleltünk, mely azonnali beavatkozásra nem szorult, és egy betegnél a drót miatt kiterjedt bevérzés jelent meg a szúrcsatornában. A műtét során, a tüdőkollapszusnál két betegnél a drót kimozdult, egynél pedig az említett kiterjedt bevérzés a mellüregbe került, és diffúz izotópaktivitás jelent meg. Egy betegnél a műtét során drótjelöléses területet reszekálva további izotópaktivitás állt fenn, mert a jelölt tüdőgóc a reszekciós sík alatt volt. Következtetés: Mind az izotóppal, mind a dróttal történő tüdőgócjelölés segítséget nyújt a nem tapintható tüdőgócok minimálinvazív technikával történő eltávolításában. Kezdeti tapasztalataink alapján azonban az izotópos jelölés esetén a tüdőgóc mélységi megítélése pontosabb, és nem kell a drótkimozdulással járó kellemetlenségre számítani. Ugyanakkor az infrastrukturális háttér, illetve a műtéti időpont tervezése az izotópbeadás esetében nagyobb kihívást jelent, szemben a drótjelöléssel. Orv Hetil. 2018; 159(34): 1399–1404. Introduction: Nowadays ever smaller, sub-centimetre lung nodules are screened and diagnosed. For these, minimally invasive resection is strongly recommended both with diagnostic and therapeutic purpose. Aim: Despite many advantages of minimally invasive thoracic surgery, thorough palpation of the lung lobes and thus the localization of lung nodules are still limited. There are several options to solve this problem. From the possibilities we have chosen and tried wire- and isotope-guided lung nodule localization. Materials and methods: In 2017, at the Thoracic Surgery Department of the National Institute of Oncology we performed wire- and isotope-guided minimally invasive pulmonary nodule resection in five patients. The diameter of the lung nodules was between 0.5 and 1.2 cm. The age of the patients was between 44 and 65 years and none of them had severe comorbidities, which meant low risk for complications. Results: We successfully performed the minimally invasive atypical resection in all cases. After the wire and isotope placement we found a 2–3 mm pneumothorax in one patient that did not need urgent drainage. In another patient we found that high amount of intraparenchymal bleeding surrounded the channel of the wire. During the operation, two wires were displaced when the lung collapsed, and in another case the mentioned bleeding got into the thoracic cavity and made it difficult to detect the nodule. In one case we resected the wire-guided lung tissue, but the isotope-guided lung nodule was below the resection line. Conclusion: Both techniques could help to localize the non-palpable lung nodules. Based on our initial experiences, the isotope-guided method provides more details to estimate the exact depth of the nodule from the visceral surface of the pleura and we can avoid the unpleasantness of wire displacement. On the other hand, the production of the isotope requires a more developed infrastructure and the exact timing of the operation after the isotope injection is more strict. Orv Hetil. 2018; 159(34): 1399–1404.


  • AB032. PS01.14: Epithelial tumours of the thymus: experience with a national database on prognostic factors and treatment

    by Áron K. Ghimessy, Zoltán Lohina, Balázs Gieszer, Attila Farkas, Péter Radeczky, Klára Török, László Mészáros, Levente Bogyó, Mónika Gyugos, János Fillinger, et al.

    Background: Thymomas and thymic carcinomas are very rare tumours. According to the latest classification, all thymic epithelial tumours are considered malignant. We know very little about thymomas and thymic cancers due to their rare occurrence and slow growth. Goal I: to collect the data of the patients who underwent surgery and/or local/systemic treatment in the National Institute of Oncology and the National Korányi Institute in Budapest, Hungary during the last sixteen years. We created a retrospective database and identified the important prognostic factors regarding overall and disease free survival. Goal II: to create the first Hungarian prospective thymic malignancy database. Methods: Altogether 229 patients were identified who underwent surgery in the abovementioned two institutions between 2000 and 2016. We looked at the number of recurrences and calculated the overall and disease free survival. We reviewed the different Masaoka-Koga stages, WHO classifications and multidisciplinary treatment regiments. Our goal was to identify the main prognostic factors that affect the survival and later treatment. Results: We created a prospective database that can be easily converted to the ITMIG and ESTS databases. Complete (R0) resection and the clinical stage (Masaoka-Koga) proved to be determinative prognostic factors regarding overall survival. Conclusions: The multidisciplinary approach for the treatment of thymic malignancies proved to deliver good results. However, international collaborations are essential for high case number studies, which will help to understand the complex molecular biology of thymic tumours and to create widely accepted protocols for diagnosis and treatment. The current WHO histologic assessment of thymic tumours proved not to be prognostic regarding survival. In the future, we aim to create a genome-based classification that can be of more clinical value. Early results will be presented at the meeting.